3. rész Monitoring dróntechnológia – Bevezetés után

Háromrészes cikksorozatunkban azt a kérdést tárgyaljuk: Megéri-e belevágni a monitoring drón technológiába?

Beépítés a folyamatokba

Akkor vagyunk készen az új technológia bevezetésére, ha az eszközeink és a megfelelően képzett kezelőszemélyzet is a rendelkezésünkre áll. Az új módszertant a gazdaság már bejáratott folyamataiba körültekintően, de mégis kompromisszumkészen érdemes beillesztéseni. A drón felhasználásának célszerű módja, hogy annak használata ne rójon plusz terheket a gazdaságra és minél inkább képes legyen hasznos információkat és nem utolsó sorban kijuttatási terveket szolgáltatni. Ilyen esetekben válik nyilvánvalóvá, hogy mekkora segítséget is tud jelenteni egy olyan szakmai alapokon szerveződött cég, mint az AGRON. A technológia integrálásában kollégáink segítenek kidolgozni és összekapcsolni az eddigi rutinszerű műveleteket az új lehetőséggel. 

Célunk, hogy megtaláljuk a drón pontos szerepét és bevetésének idejét a bevezetés évében

Fontos, hogy az első szezonnak egy kész tervvel álljunk neki, állítsunk össze egy programot, ami a vetés előkészítésétől a betakarításig tart. Ebben az AGRONmaps segítséget nyújt, hiszen a szoftver a felvitt táblák és a kultúrák alapján felméréseket ajánl a felhasználójának, melyről időben értesítést küld. Így pontosan tudjuk majd, hogy mikor, melyik felmérést célszerű elvégezni, függetlenül a tervezett programunktól. Ennek megfelelően folyamatosan aktuális információkkal látja el a gazdálkodót. Léteznek felmérések, melyeket rendszeresen végezhetünk (Növényállomány felmérés) annak érdekében, hogy a változásokat szemmel tartsuk. Ez a vizsgálati mód úgy lett kialakítva, hogy rendszeresen végezhető legyen, így az árazása is az egyik legolcsóbb a választható vizsgálataink közül. Ajánlott 10-14 naponta elvégezni és megfigyelni az adott táblán vetett kultúra alakulását az AGRONmaps összehasonlító funkciójával. Ezzel önmagában monitorozzuk a területet és ha bármilyen további vizsgálatra lenne szükség, elvégezhetjük ezen a feltöltött képcsomagon is. Példaként szolgál az az eset, amikor a rendszeres Növényállomány felmérésen észrevesszük, hogy komoly taposási vagy túrási kár jelentkezett, esetleg megindult a gyomosodás, amit azonnal elküldhetünk gyomkezelési térkép létrehozásra vagy vadkár felmérésre.

Mérjük fel a táblán található talajfoltokat, melyet egy talajvizsgálattal egybekötve már a korai magágyba történő starter trágyázásnál hasznosíthatunk. A tőszámlálás korai növekedési fázisban kukorica és napraforgó kultúrák esetén ajánlott. Már záródott növényzet esetén a lombtrágya kijuttatás előtt érdemes tápanyag-ellátottsági felmérést végezni és annak hatását 10-14 nappal később visszaellenőrizni. Ez segíthet abban, hogy később differenciáljuk a kijuttatást vagy átálljunk egy olcsóbb, de hatékonyabb termékre – üzemi tesztjeink során szerzett tapasztalat. Nem csak a tápanyag-kijuttatás, hanem a növényvédő szerek és a gyomirtók is szakaszolhatók, hatékonnyá téve a gyomirtást. Üzemi teszt területeinken, 21 hektáron összesen 60-70.000 Ft-os megtakarítást sikerült elérni egy gyomkezelés esetén napraforgóban. A gazdálkodó szakértelme és a technológia együtt nagy potenciállal rendelkezik, melynek anyagi megtérülése is jelentős lehet.

 

Első szezon

Az első szezonban javasolt néhány táblát bevonni a felmérésekbe (3-4 db), viszont azok berepülésének rendszerességét ajánlott tartani, az első évben ne vállaljuk túl magunkat. Egy technológia bevezetésének eredményessége első években a tanulásról és az adatgyűjtésről szól, ekkor a tanuljuk meg a határainkat, ekkor válunk tapasztaltabbakká és ekkor jönnek majd újabb és újabb ötletek arra, hogy mikor és milyen új dologra használhatjuk még a mezőgazdasági drónt. A legfontosabb, hogy évről évre haladjunk, és egyre tapasztaltabbá váljunk, hiszen az eszközből kihozható legtöbb potenciált csak egy jó szakember lesz képes valóban kiváltani.

Kiemelt kérdésként szükséges kezelni, hogy a begyűjtött eredményeket még év közben, a lehető leghamarabb elemezzük és szakítsunk időt ezután egy rövidebb-hosszabb bejárásra is. Ekkor teremtjük meg igazán a kapcsolatot a növények állapota és a drón által megmutatott eredmények között. Ekkor válik egyértelművé például, hogy egy hörcsög vagy egy vaddisznó okozta kár milyen módon jelenik meg a felmérés eredményén. A rendszeres méréseknek köszönhetően egyes gócpontok terjedése, problémák keletkezése rendkívül jól monitorozható akár nagy területeken is. A kézzelfogható eredmények és saját kis kísérletek bevetése mind-mind előreviszi a gazdálkodót, amit ezzel a módszerrel képes lesz visszamérni. 

Találgatás helyett végre valódi méréseket vethetünk be, mely segít a helyes döntés meghozásában.

 

Kijuttatási térképek – túl a monitorozáson

A mezőgazdasági monitoring drónok legnagyobb erőssége a kárfelmérésekben és a kezelési térképek létrehozásában van. Azonban utóbbi sokkal nagyobb jelentőséggel bír: a komoly inputanyag csökkentésen túl, a környezeti terhelés csökkentése is számottevő. Itt már olyan megtérülésekről is beszélünk, melyek a drón technológia nagyon gyors megtérülését is lehetővé teszik. Nem szabad visszariadni a használatától, a drónok nagyon megbízható adatokat képesek szolgáltatni és sokkal pontosabb képet nyújtanak pl. a műholdas adatoknál. Rengeteg gazdaságban vannak szakaszolt kijuttatásra képes eszközök, de csak a töredékük használja ezt a megoldást, pedig most már tényleg van miért. Javasoljuk, hogy a kezdés évében minden kultúrát kezdjen el differenciáltan kezelni, vonja be agronómusát, vagy növényorvosát. 

A fejlődés útja

Ha a könyvön vagy a továbbképzéseken túl, a “saját bőrünkön” is megtanulunk valamit, az jellemzően sokkal mélyebben “beég”, hiszen a gyakorlati oldaltól nagyon intenzív impulzusok érnek minket. Amennyiben jó alapokkal és megfelelő eszközzel tesszük meg az első lépéseket, nyert ügyünk van, a munka minősége és az eredmény is csak rajtunk áll. Ehhez pedig az AGRONmaps minden segítséget megad. Folyamatosan újabbnál újabb funkciókat fejlesztünk, mellyel mindig egy kicsit könnyebbé és hatékonyabbá tesszük a munkát. Számos üzemi teszt gazdaságunkban, helyi gazdákkal együttműködve, visszajelzéseiket meghallgatva lépünk a szoftverrel mindig előre. Úgy gondoljuk, hogy ez a fejlődés útja és így lehet a sokszor nagyon elcsépelt innováció szót ismét tartalommal megtölteni. Az első lépés azonban mindig a gondolkodás és a megfontolt döntés marad. Így van ez jól!

Amennyiben konzultáció időpontot foglalni, kattintson ide!

Cikksorozat első része: Kell ez nekem?

Previous
Previous

AGRON – Micasense együttműködés

Next
Next

Drónnal végezhető monitoring szőlő- és gyümölcsültetvényeken