Dróntörvény 2021? Elmondjuk érthetően.

Segítünk eligazodni a 2021-től bevezett dróntörvényt illetően. Nézd meg mi vonatkozik rád!

2021 január 1-től hatályba lépett a magyarországi drón szabályozás, mely minden pilóta nélküli légijárműre érvényes, legyen az akár hagyományos kamerás eszköz, vagy akár mezőgazdasági permetező. A téma bonyolult, nehezen átlátható és a törvény sok esetben betarthatatlan megkötéseket tartalmaz. Egészen biztosan nem ez a kusza, ellehetetlenítő, értelmetlen szabályzás volt a törvényalkotó célja, de a szakma 70%-át küldte azonnal padlóra, érintve leginkább a modellezőket, és a filmeseket. A drón törvény legnagyobb nyertese még így is torony magasan a mezőgazdasági monitoring, ennek megfelelően cikkünk első részében leegyszerűsítve, röviden, kimondottan mezőgazdasági felmérő feladatokra vásárolt eszközökre vonatkozó szabályozást mutatjuk be, a teljesség igénye nélkül, ezt követően pedig részletesebben vázoljuk a témát.

Minden lenti információ kizárólag a nyílt kategóriára vonatkozik, ahol nem kell külön speciális, vagy engedélyköteles repüléseket végrehajtani.

 

Térjünk a lényegre!

Amennyiben lakott területen kívül, repülőterektől több kilométer távolságban, nem természetvédelmi területen történik a repülés és az eszközünk egy kamerával szerelt drón (DJI Phantom, Mavic, Inspire, Matrice széria), akkor alapvetően a következő követelményeknek kell megfeleljünk:

Az általános használathoz elsőként szükségünk lesz egy kompetencia tanúsítványra (drón jogosítvány), a felhasználás módja miatt az A1/A3 kategóriájú vizsgát kell letennünk.

Tipp: Az AGRON képzéseit ingyenes konzultáció előzi meg, ahol személyre szabott  tervet készítünk minden szükséges teendő elvégzéséhez.

A fent említett eszközöket, vagy ezekkel megegyező összsúlyú drónokat lakott területen kívül, épületektől minimum 150 m, a műveletbe nem bevont emberektől minimum 30 méter távolságban reptethetjük. Fontos az 1:1 szabály, tehát nem bevont személyektől olyan vízszintes távolságot kell tartanunk, amilyen magasan repülünk.

A drón:

  • nem repülhet embertömeg fölé

  • maximum 120 méterre távolodhat el a talajfelszíntől

  • a távpilóta szemmel kell tartsa a drónt a művelet alatt

Amennyiben a célnak megfelelő drónt is beszereztük már, ideje megkötnünk a kötelező biztosítást! Erre több lehetőség is kínálkozik, az idő előrehaladtával egyre több biztosító kínál majd ilyen biztosításokat. Léteznek egyesületek is, akik kedvezményes áron nyújtanak ilyen szolgáltatást, de érdemes utánajárni, hogy a spórolt összegnél ne legyen több a biztosítás és a tagdíj összege.

A következő lépés az üzembentartó és a drón bejelentése. Erre folyamatosan frissített dokumentumok állnak rendelkezésre a Közlekedési Hatóság dokumentumtárjában, melyet itt lehet elérni. A nyomtatványokat kitöltve, aláírva e-papír formájában, vagy postai úton lehet megtenni. A drón és üzembentartó  bejelentés díja 2.000 Ft.

A mindenkori repülések bejelentése a MYDRONESPACE alkalmazáson keresztül történik, melynek használata kötelező! Az alkalmazás minden platformra elérhető.

Jelentkezz “Kezdő drónos” programunkra!

Konzultáció, szaktanácsadás, önálló vizsgázást követően gyakorlati alapképzés.

 

Részletesebben érdekel a szabályozás?

Nyílt kategória:

  • a felszálló tömeg 25 kg alatti

  • nem szállíthat vegyi anyagot, és nem szórhat ki semmit

  • emberektől biztonságos távolságban kell maradnia

  • nem repülhet embertömeg fölé

  • maximum 120 méterre távolodhat el a talajfelszíntől

  • a távpilóta szemmel kell tartsa a drónt a művelet alatt

Alapvetően két paraméter határozza meg azt, hogy minek kell megfeleljünk, milyen követelményeket kell betartsunk: A műveleti alkategóriák határozzák meg a felhasználás módját, vagyis az alkalmazási körülményeket. A drón technikai paraméterei szerint pedig drón osztályokba soroljuk be a pilóta nélküli légijárműveket.

Műveleti alkategóriák (A1 – A3)

Az A1 és A3 kategória jellemzően együtt mozog és a legalapvetőbb szabályokat írja le. Ha nagyon sarkosan szeretnénk fogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy jellemzően a kis súlyú, kevésbé veszélyes drónok, melyeket hobbi célra lehet használni, lakott területen kívül, A1 kategóriába esnek. Maximális felszálló tömeg ebben a kategóriában 2023-ig 500g lehet, 2023 után két részre oszlik: C0 – 250 g-ig, C1 900 g-ig.. 250 g alatti gépekkel átrepülhetünk emberek felett (tömeg felett NEM!).

Az A2 minden esetben élesen elválasztható az A1/A3-tól, mert kizárólag ebben a a kategóriában van lehetőség közel repülni épületekhez és emberekhez. 2023-ig emberek és épületek közelébe csak 2 kg alatti drónnal lehetséges repülni. 2023 után pedig a C2 osztályba tartozó, 4 kg-nál nem nagyobb drónok esetén tehető ez meg. Emberek, vagy embertömeg fölé repülni tilos, azonban a műveletbe nem bevont személyek 30 méterre megközelíthetők. Ennél közelebb már csak alacsony sebességű módban lehet repülni, de 5 méternél közelebb nem szabad. A jelen pillanatban elérhető, osztálybesorolás nélküli drónok esetén 50 méter ez a távolság. Ez a törvény legkeményebb része, ugyanis két vizsgát kell letennie a városban repülni kívánó távpilótának, de mi magyarok nem álltunk meg itt. A törvényhozó szerint 30-60 nappal a repülés előtt eseti légtérengedélyt kell kérni, melyet 7 napra adnak meg, 9000 Ft-os illeték befizetése ellenében. Ezen felül minden érintett légtér hozzájárulása és kockázatelemzés végzése szükséges. Igen 10-20 méteres magasságban is. Erre hagyunk még időt.

A3 kategória a mezőgazdasági monitoring megmentője

Az A1 és A3 kategória azért kezelhető egy “családnak” mert biztonsági szempontból körülbelül azonos szintet képviselnek. A1 kategória a kis súly miatt emberekhez viszonylag közel repülhet, A3 az emberek és épületek távolsága miatt nagyobb súlyt enged meg. Ebből látható, hogy ha nagyobb súlyú drónokkal repülünk A3-ban, leginkább lakott területen kívül, akkor a szabályozás teljesen élhető, a legális használat nem okoz problémát. Ez a mezőgazdasági felmérő drónnal dolgozó távpilóták óriási szerencséje, ugyanis el lehet mondani, hogy nekünk lett a legkevésbé ellehetetlenítő a hatályos törvény. A két kategóriára vonatkozó kompetencia tanúsítványt (drón vezetői engedély) egy tanfolyamon sajátítható el. Elnevezése főként A1 / A3 kategória.

A3 kategória követelményrendszere:

  • a drón össztömege nem lehet nagyobb 25 kg-nál

  • C2-C3-C4 osztályó drón

  • 150 méternél nem repülhet közelebb kereskedelmi, ipari, vagy szabadidős területekhez

  • be nem vont személyektől minimum 30 méteres távolságot tartani kell, illetve a drón repülési magassága kell legyen a távolság be nem vont emberektől (1:1 szabály)

  • műveletbe be nem vont személyek felett és hozzájuk közel nem repülhet

Jelentkezz “Kezdő drónos” programunkra!

Konzultáció, szaktanácsadás, önálló vizsgázást követően gyakorlati alapképzés.

 

Drón osztályok (C0 – C4)

A drónok osztály besorolása a gyártó feladata és erre 2023-ig ad haladékot az EU. Nagy valószínűség szerint a hivatalosan besorolt drónok fél-, egy év múlva kezdenek el napvilágot látni, ennek megfelelően jelenleg szinte biztosan egyik drón sem rendelkezik ilyennel, ezért erre a két éves átmeneti időszakra, speciális szabályok vannak érvényben.  A drónokat 2023-tól C0-C4-ig jelzett osztályokba fogják besorolni, mely jellemzően kapcsolatban van a drón típus súlyával és képességeivel, tehát a technika osztályozásról van szó. 2023 január 1 után kizárólag az A1/A3 kategóriában repülhetnek jelenlegi forgalomban lévő drónjaink.

Mivel cikkünk kizárólag a mezőgazdasági monitoring drónok használatával kapcsolatos, nézzük át, milyen osztályba tartozik a ma legnépszerűbb drónok többsége:

500g alatti drónok (pl. DJI Mavic Mini / Mini 2)

  • A1 / A3 műveleti alkategóriában használhatók

  • Embertömeg felett nem használható

  • Be nem vont személyek közelében nem repül

  • Üzembentartó nyilvántartásba vétele kötelező

  • A1/A3 vizsga elvégzése

2 kg alatti drónok (DJI Mavic és Phantom széria)

  • A2 / A3 műveleti alkategóriában használhatók

  • Embertömeg felett nem használható

  • Be nem vont személyek felett nem repülhet át

  • Műveletbe nem bevont embereket 50 m-nél jobban nem közelíthet meg (vízszintesen)

  • Üzembentartó nyilvántartásba vétele kötelező

  • A1/A3, vagy A2 vizsga elvégzése

25 kg alatti drónok (DJI Inspire, Matrice széria)

  • A3 műveleti alkategóriában használhatók

  • Embertömeg felett nem használható

  • Be nem vont személyek felett nem repülhet át

  • Minimum 150 méterre lakott területtől

  • Műveletbe nem bevont emberektől olyan távol, amilyen magasan repül (m)

  • Üzembentartó nyilvántartásba vétele kötelező

  • A1/A3 vizsga elvégzése

 

Kompetencia tanúsítvány

Magyarországon a KTI-nél végezhető online tanfolyam, a vizsgáért fizetni kell és csak személyesen lehet letenni. A COVID korlátozások idején a vizsgák szünetelnek (a cikk írásának időpontjában). Azonban sokkal jobban jár az, aki az osztrák vizsgát teszi le, hiszen itthon elfogadják és az anyag 2-3 óra alatt elsajátítható egy fordító program segítségével és a vizsga is online letehető, ezen felül végtelen alkalommal lehet újra próbálkozni. A magyar anyag eltúlzott, nem drónosoknak szánt, viszonylag nehézkes és egyáltalán nem gyakorlatias. Az osztrák anyag jóval könnyebb, az alapok elsajátítására törekszik és a biztonságos felhasználásra. Fontos tudni, hogy a magyar és osztrák követelmények minimálisan eltérhetnek, de itthon a hazait kell alapul venni természetesen.

Kötelező biztosítás

Ahogy a forgalomban lévő gépjárművekre is igaz, szükség van felelősségbiztosítás kötésére is arra az esetre, ha szabályos körülmények között kárt okoznánk másnak. Ebben az esetben a kárt a biztosító megtéríti. A piacon jelenleg több ilyen biztosítás létezik, ajánlott rákeresni a friss lehetőségekre is.

Üzembentartó és drón bejelentése

A mezőgazdaságban használatos felmérő drónok 99%-a bejelentésköteles. A szükséges dokumentumokat a Közlekedési Hatóság honlapjáról van lehetőség letölteni. Kitöltés után postai, vagy elektronikus úton kell visszajuttatni a hatóság részére, így a nyilvántartásba vételt követően regisztrációs számot kapunk, amit a drónra kell jól látható helyre elhelyezni.

Applikáció a drón használat bejelentésére

Amikor műveletet kezdünk a drónunkkal, azt jeleznünk kell a mydronespace alkalmazáson keresztül. Ebben a programban van lehetőség kiválasztani a műveletet, a használt drónt és itt kell bejelöljük azt a légtér részt, amiben repülni szándékozunk. Alapesetben 30 percre lehet repülést bejelenteni, de ez növelhető. A program jelenleg nem mutatja a légtér szerkezetét és nem ad tájékoztatást arról, hogy egyéb körülmény, ami tiltja a repülést fenn áll-e.

A légtér

Minden repülés előtt át kell tekintenünk a légteret, amiben repülni szeretnénk. Ezt a legkönnyebben a Légtér.hu térképének segítségével tehetjük meg, ahol rétegenként tehetjük láthatóvá a különféle légtereket. A térkép megjelenítése elsőre ijesztő lehet a sok különféle légtér és piros zóna miatt, de alapvetően nem minden piros szín jelent tiltást.  

Fontos kitérnünk újfent arra, hogy a leírás nem törekedett a törvény minden aspektusának figyelembevételére, épp ellenkezőleg, próbálta a legtömörebben feltárni. Számos honlapon, Facebook csoportban napi szinten beszélik át a témát, amiből egyértelműen látszik (reménykedünk benne) , hogy ez a törvény csak egy gyorsan összecsapott félmegoldás. Szeretnénk azt hinni, hogy innentől kezdve a használati kritériumoknak megfelelően fejlődik tovább és egy élhető, az ország fejlődése szempontjából is előnyös és versenyképes szabályozás születik majd meg végül. Sokadszor szeretnénk kijelenteni, hogy a mezőgazdasági felmérések szempontjából a legtöbb esetben ideális megoldás született, így a többi tönkretett ágazat mellett igazán szerencsés helyzetben van az, aki valamilyen monitoring tevékenységet folytatna Magyarországon, drón segítségével.

Jelentkezz “Kezdő drónos” programunkra!

Konzultáció, szaktanácsadás, önálló vizsgázást követően gyakorlati alapképzés.

Previous
Previous

Az AGRON az Európai Preciziós Mezőgazdasági Konferencián

Next
Next

AGRON – Micasense együttműködés